Nescafé egészen pontosan. Sárga 3 az egyben. Késő délután amint a nap még éphogy le nem hunyta kis szemét a blokk háta mögött, az ablak nyitva, s az átlátszó fehér-prios-arany függönyt egy kis huzat izgeti-mozgati. Valakivel beszélnék, beszélgetnék. Nem pletykálnék arról hogy ki micsoda és mit csinált, meg hogy milyen színűt szarik, valami egészen másra vágyok.

Készítek egy Nescafét. Egészen pontosan lemegyek a boltig arra gondolva, veszek többet hiszen hátha valakit meginvitálhatok. Senki nem jelentkezik, így fekete csuprom egyedül árválkodik a mikróban. Először a nescafé majd egy kis cukor. Vacilálok a 2 és három kanál között, majd felöntöm hűvös 1.5%os tejjel. Visszafekszem szobatársam ügyes ágyára mely csupaszságában már émelyitően hívogató. Csingling.

Csingling, eltelt a 3 perc. A kávém még kissé forró, s ezért mielőtt nekifognék leteszek a székre, a szobámban. Kissé komoran gondolkodó állapotba süllyedek, hiszen senki nem csatlakozott.

A kávém nem is igazán kávé. Inkább krémszínű tetején még kissebb darabkákban fellelhető a kávéor maradéka. Már-már egy post-modern festményként hat, s szésége lenyűgöz, de nem ragadok fénykéezőgéet. Inkább kiélvezem a pillanatot, s kiskanalamat kézhez ragadom. Namármost a kiskanál mibenléte nagyon fontos. Nem lehet akármilyen kiskanál, nem lehet másé, csak az enyém. Tudom , hogy ez az én kiskanalam. Aranyozott szárnyacska vagdalkozik a nyelén. Letesztelem, semmi illata. Lassan végighúzom peremét az ajkaim fölötti friss borostán. Próbálom minél levésbé de még érezhetően érinteni. Megfordítom, s most az alját húzom végig rajta. Érintése egészen más, könnyedebb, lágyabb, selymesebb.

Megbizonyosodva a kiskanál tökéletességéről lassan a kávé fölé emelem. A kávé tetején még piciny buborékok gyöngyöznek, mint friss harmat a reggeli gyepen. Örömmámorban úszva kezdem a kiskanál hegyével kipukkantgatni őket. Már annyira nem is bánom hogy nem jött senki...azért talán kicsit mégis.

Lassan elkavarom a kávé tetején összegyűlt Nescafé 3 az egyben darabkákat, így azok egy még krémesebb és selymesebb színné olvadnak össze. A bögre kissé égeti kezemet, de ezt szeretem. Nem adnám semmiért.

Felállok, s eközben keresem helyemet. Körülnézek és mintha egy idegen szobában volnék. Egyre idegesebben forgolódok. A földön meglátok egy üres sörösdobozt. Lassan elkezdem lábujhegyemmel piszkálni, mint kisegér az egérfogó madzagát. Lassan elpöccintem s közben mintha újra tanulnék tapintani. Lassan hozzányomom lábujjamat, s az picit odébb gurul. Most felülről közelítem meg, és lassan de határozottan behorpasztom az oldalát, majd alrébb forgatva megpróbálom még egy helyen. Hirtelen csattanás sérti fülemet, amint a már benyomott oldal hirtelen visszapattan eredeti állapotába.A lábujjaim való érintés földönkívüli érzésként hat, mint amikor 38ban Welles előadta a Világok háborúját. Meghökkentő, ilyesztő s mégis izgalmas.

Lassan felállítom a dobozt a talpára, s egy pillanatig szerencsétlenkedek. Amint végre sikerül megállítanom, a nyitott ajtó előtt, egyszerre csak belémcsap a villám. Mi lenne ha elrúgnám mint egy 11est? A konyhában ketten is sürögnek forognak. Biztos mindenki hülyének nézne, de érzem nekem forradalmian hatna. Érezném milyen átrúgni egyik szobából a másikba egy sörözdobozt. Ez nem normális. Hiszen miért tenném. Racionális felem harcol azért, hogy ne tegyem. Ugyanakkor mit veszíthetek. S legalább valami újjat tapasztalok. Közben amint kávém fogyogat, az oldalán megmarad a száraz hab. Hab-habozás... háát... szóval nem habozok tovább. Belerúgok erőteljesen. Nagy csattanás. Sikeresen nekirúgtam az ajtófélfának. Sehogy se tudom sikerként elkönyvelni tettemet, így újra előkészítem.

Mostmár azt is átgondolom, hogy miként kéne rúgjam. Spiccel? Belsővel? A második csattanásnál vajon kijönnek a többiek? Kissé rettegek, de az előbbi lázadásomtól és vadságomtól felbátorodva újra nekiszaladok és ujéééÉ!!! SIKERÜÜÜÜLT! Átrúgtam. Gyorsan kiszaladok és felkapom a földről. A többiek már mozgolódnak. Bár nem értem miért zavar...hiszen én most lázadok. Ez legalább felér egy motorosbandával való elszökéssel mikor 16 vagyok. Mostmár felnőtt vagyok. Legalábbis ezt állítják. Börtönbe is kerülhetek. Mostmár csak ennyi maradt a titkos lázadásból. A többit nyíltan felvállalom! Kövezzenek meg vagy mi a fasz!

Mégis csak két kanállal kellett volna tegyek a kávémba. A nap még mindig fent, pedig már lenyugodott. Ez a „Magic hour”. Legalábbis a filmesek szavajárása szerint. Tényleg varázslatos. Tényleg kilétem egy varázslatos órára egy kávéra. Bár senki nem tartott velem kalandomra.

Immáron mindkét kezemmel fogom fekete, egyedül árválkodó bögrémet. Mostmár két oldalról égeti kezemet. És én szeretem.